Telos

Spirituális hírek, fordítások

Fehér Lovagok – jön a lovasság (a felderítők)

Cobra Logo
  1. július 5., csütörtök

Létezik egy lélekcsoport, amelynek tagjai azzal az egy céllal születnek le újra és újra, hogy harcoljanak a Cabal ellen és felszabadítsák a bolygót. A középkorban az inkvizíció ellen harcoltak. A 17. és 18. században a jezsuiták ellen harcoltak. Most pedig főleg a Rockefellerek és a Rothschildok ellen harcolnak. Ez a csoport a közelgő lovasság (itt inkább: felderítő csapat – a ford.).

Ma a Pozitív Katonaságon belül, a Templomos csoportokban, a 2. Frakcióban, a Fehér Sárkány Társaság tagjai között, a Cabal különböző hálózataiba beépülve és az átlaglakosok közt élő sok szabadságharcos között találhatjuk meg őket. Ha égető vágyat érzel a bolygó felszabadítása iránt, és valóban teszel is érte valamit, valószínű, hogy te is tagja vagy ennek a csoportnak!

Mindannyian egyediek és pótolhatatlanok vagyunk. Létezik egy magasabb rendű Isteni Terv, amely minden egyes Fénymunkást és Fényharcost stratégiailag úgy helyez el egy mandalában, ahogy azt csak a Forrás képes teljesen átlátni. Ez a mandala csak akkor tud teljes erővel funkcionálni, ha közülünk minden egyes ember végzi a saját küldetését. Szóval tedd azt, ami ebből a te részed! Ha nem tudod, mi a te feladatod, keresd folyamatosan, kérd folyamatosan, és meg fogod találni. A Fényért letisztult jövőképpel, briliáns elmével, az írott szó erejével, és sok más módszerrel is harcolhatsz.

White Knights

Olyan üzenethozókat támadni és kritizálni, mint Benjamin Fulford, Cobra, David Wilcock, vagy Drake, nem igazán bölcs stratégia arra, hogy így segítsük a Fényerőket. A hírnökök csupán információt továbbítanak. NEM ők felelősek a késésekért vagy az elmulasztott határidőkért.

Miután a Cabal hozzáférését nemrégiben elvágták a nukleáris fegyverektől, kétségbeesetten új biológiai és vegyi fegyverek fejlesztésébe kezdtek. A Rothschild-frakció azzal fenyegetőzött, hogy használni fogja az egyik ilyen fegyvert (az úgynevezett Flipper-vírust), és megtizedeli vele a Föld lakosságát, ha július 4-én kerülne sor a tömeges letartóztatásokra. Kézbe vették ezeknek az egzotikus biokémiai fegyvereknek az ügyét.

A bolygószintű felszabadítás terve valós, és a terv létfontosságú részét képezik a tömeges letartóztatások. Tudjatok róla, hogy sem a Közzététel, sem az Első Kapcsolatfelvétel, sem a vágyott Aranykor nem jöhet el addig, amíg a Cabalt el nem távolítják. Ez lehet, hogy mához képest napok, hetek vagy hónapok múlva történik meg, de valamikor biztosan meg fog történni. A Pozitív Katonaság nem tesz olyan lépést, ami emberek tömegére jelenthet lehetséges veszélyt, ezért csak akkor lépnek majd, mikor ehhez minden készen áll.

UI.: Az évek során a Cabal legfelső vezetői számos védelmi mechanizmust hoztak létre saját biztonságuk érdekében arra az esetre, ha valami történne velük. Ezek a mechanizmusok között szerepel a biokémiai fegyverek használata, de nem korlátozódnak csupán ezekre. Vannak bizonyos készülékek, amelyek állandó megfigyelés alatt tartják a Cabal legfelsőbb vezetőinek legfőbb testi funkcióit, és ha bármi furcsa történik, riasztás érkezik a fejlett fegyver rendszereikhez. Egy speciális számítógépes program azután eldönti, hogy szükség van-e valamelyik ilyen fegyver használatára. Ha használnák a Csillagpor 2-t, vagy a Cabal valamely kulcsfontosságú tagját letartóztatnák, az automatikusan beindítaná ezeket a mechanizmusokat. Ez az oka annak, hogy (a Cabal tagjai) érinthetetlennek tűnnek, és mindig meg tudják úszni, akármit is tesznek.

Először ezeket a mechanizmusokat kell eltávolítani, utána következhetnek a pozitív lépések.


A Fény győzelme!


https://2012portal.blogspot.com

Hozzászólások