Telos

Spirituális hírek, fordítások

Isteni beavatkozás (Isteni Kozmosz – írta David Wilcock)

Cobra Logo
  1. április 2., hétfő

Isteni beavatkozás (Isteni Kozmosz – írta David Wilcock)


TÖMEGES LETARTÓZTATÁSOK

Úgy tűnik, hamarosan látni fogjuk, ahogy a Pentagon tömeges letartóztatásokat indít a Cabal sok kulcsfontosságú, összeesküvést szervező tagja ellen.

Ez az amerikai kormány végrehajtó, törvényhozó és igazságszolgáltatási ágainak, valamint a nagyvállalatok, a pénzügyi ipar, a katonaság és a fősodratú média-komplexum – amelyet nagyrészt egy maroknyi vállalat ural – soha nem látott tisztogatását eredményezi majd.

Több bennfentes forrás, akiknek hitelességét és megbízhatóságát mind "leellenőrizték", most megerősítette, hogy ebben a hatalmas összeesküvésben hamarosan kulcsfontosságú összeesküvők ezreinek tömeges letartóztatása fog bekövetkezni. Egy rendkívül titkos, jól összehangolt – az emberiség érdekében munkálkodó – művelet hamarosan elindul.

A Pentagon "jó fiúi" politikai és logisztikai szempontból most már teljesen együttműködnek egy 134 nemzetből álló jelentős szövetséggel – hogy az elkövetőket bíróság elé állítsák, és a bolygónkat felszabadítsák. Ennek a szövetségnek az a szándéka, hogy a szabad energiát és sok más technológiát, amelyeket elloptak tőlünk, szabadon elérhetővé tegyék számunkra.

Óriási biztonsági intézkedések kísérik ezt a hatalmas műveletet. Még azok, akiket érint – és akiket majd letartóztatnak – sem sejtik, milyen nagy hatása lesz annak, amit az emberek szeme elé akarnak tárni.

Most már tudjuk, hogy a tömeges letartóztatásokról szóló terv legalább 33 éve nagyon aktívan folyamatban van. Az új kapcsolattartónknak 1979-ben egy öt hüvelyk (≈ 13 cm) vastag tájékoztató dokumentumot mutattak be, amely az egész tervet felvázolta.


MINDEN ERŐFESZÍTÉST MEGTESZÜNK, HOGY AZ EMBEREKET MEGNYUGTASSUK ÉS MEGVÉDJÜK

Azok, akik erre készülnek, tisztában vannak minden aggályoddal, ami csak felmerülhet benned – az igazságot közreadó weboldalakról és anyagokról informált olvasóban.

Nem lesz kihirdetve a hadi törvény, amikor ez megtörténik.

A katonaság NEM fogja átvenni az irányítást a kormány felett.

Ártatlan civilek NEM lesznek bebörtönözve, és nem esik bántódásuk.

Minden katonai csapat, amely a „rossz fiúk” nevében megpróbál ehhez hasonló törvénytelen parancsot végrehajtani, kisebbségben lesz, és ellenállásba fog ütközni. Minden erőfeszítést megteszünk annak érdekében, hogy a problémát elhárítsuk – és a hatalmat szép rendben visszaadjuk a népnek.

Új választásokat kell majd szervezni, figyelembe véve, hogy az Egyesült Államokban sok, ha nem a legtöbb, politikust bűnösnek találhatják – akár közvetlenül, akár valamilyen intézkedés elmulasztása miatt. Most már tudjuk, hogy az amerikai hadsereg 90 százalékának valamilyen formában tudomása van erről a tervről – és legalább a 60 százalékuk támogatja a tervet. Sokkal több szövetségi tábornok, rendőr, aktív és nyugdíjazott katona, és a civilek is besegítenek majd, ha egyszer rájönnek, mi folyik itt. Az idősebb Bush elnöksége óta nagyon sok vezető tábornok hagyta ott az aktív szolgálatot, mert rájöttek, hogy mi történik – de egész biztos, hogy nem nyugdíjba mentek.

Most minden – nagyon gyorsan – válságossá válik. Az isteni beavatkozás – nem fantazmagória, hanem nagyon valóságos és kézzelfogható segítség – biztosítja, hogy a valódi szabadság és béke felé történő elmozdulásunk megtörténjen… az abszolút lehető legkisebb veszteséggel.

A legmagasabb szintű bennfentesek – függetlenül attól, hogy melyik oldalon állnak – most megerősítették, hogy a Pentagonban mostanra már mindenki tud róla, hogy valamilyen isteni beavatkozás történik. A legtöbbjük nem tudja, hogy ki a felelős ezekért a történésekért. Most még a „rossz fiúk” is azt mondják, hogy ezeket a dolgokat talán „angyalok vagy földönkívüliek” csinálják. A Földön senki nem rendelkezik olyan technológiával, amellyel meg lehet tenni azokat a dolgokat, amiket most tapasztalnak – függetlenül attól, hogy mennyire titkosított technológiáról is van szó.

Csak nagyon kevés ember mert kilépni a sorból, és feltárni azt, ami történik, mivel ez magas szintű titkosított információnak számít.

Ősi fivéreink és nővéreink, akiket úgy tűnik, kihagytak a történelmünkből, alapvető támogatást nyújtottak – ide értve most a közvetlen, döbbenetes katonai beavatkozásokat is –, hogy lehetővé tegyék ezt az eddig példa nélküli műveletet… és biztosítsák annak sikerét.

Ezért most már biztonságos elmondanom, hogy minden a tervezett ütemterv szerint halad.

http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1035-divineintervention1


Egy David Wilcock-kal nemrég készült videóban a bennfentes „Drake” kifejtett egy átfogó tervet a korrupt globalisták, bankárok és a politikai elit letartóztatására egy 72 órás időszakra vonatkozóan, amelyben szerepel az amerikai határok és a műholdas kommunikáció lezárása, azért, hogy minden, az országból kimenő pénzátutalást megakadályozzanak. Drake azt is hozzátette, hogy már elő van készítve egy, az átmenetről szóló terv, amellyel az amerikai dollárról áttérhetünk egy olyan dollárra, amely nem fiat valután alapul.

Drake említette, hogy más országok és az el nem kötelezett országok már kiléptek az 5G és a G20 pénzügyi irányítása alól, és beléptek egy új pénzügyi rendszerbe, amelyet hétfőn vezettek be.

Az átállás pénzbeli finanszírozásával kapcsolatban Drake kijelentette, hogy vannak olyan hazafias szervezetek birtokában lévő régi pénzügyi alapok, amelyek elegendő pénzzel és értékes eszközökkel rendelkeznek, hogy akár az államadósságunk négyszeresét is ki tudjuk fizetni, hozzátéve, hogy „Ezek nem hitelfedezeti számlák, hanem magánszámlák.” A végeredmény az adózás eltörlése, az eltitkolt technológiák nyilvánosságra hozatala, és a mindenki számára elérhető bőség lesz.

A folyamatos áru és szolgáltatás ellátásnak továbbra is érintetlennek kell maradnia, miközben a szolgáltatások területén lehet néhány rövidebb szüneteltetés. Jó ötlet lehet, ha rendelkezünk egy kis készlettel az alapvető szükségleteink ellátására, például vízzel, konzervekkel, WC papírral, stb.

Az alternatív média legutóbbi híradásaiban az elmúlt néhány hónapban számos cikket mutattunk be bankárok tömeges lemondásairól. Drake szerint közülük sokan fogták a családjukat, és egy nagy adag pénzt, és a tengerentúlra költöztek. Drake azt is elmondta, hogy ezeket az embereket le fogják vadászni, nem számít, hol vannak ezen a bolygón.

Drake azt állította, hogy „lesz egy 72 órás lezárás. Senki nem repülhet majd, és nem fog tudni használni semmilyen műholdas technológiát, ami megakadályozza majd a csalókat, hogy elhagyják az Egyesült Államokat, és hogy elektronikus úton pénzt lopjanak.” A műholdak lekapcsolása kihathat a mobiltelefon szolgáltatásra, az internet kapcsolatra, és talán még az autók használatára is. Ez egy megelőző intézkedés, amivel biztosítják, hogy az Elit ne tudjon pénzt lopni, és a pénzt offshore számlákra kimenteni.

Drake azt mondta, hogy egy speciális oktató csatornát fognak sugározni a tévében az emberek új társadalmunkra tanítása és átnevelése érdekében, továbbá hozzátette, hogy megyei, állami és nemzeti posztokat hoznak majd létre a hivatalukból menesztett emberek nagy száma miatt, mivel ezeket a politikusokat átmenetileg olyan ideiglenes tisztviselők helyettesítik majd, akiket átmeneti időre neveznek ki.

Jelenleg nem világos, hogy kit neveznek ki valamilyen meghatározott beosztásba, és hogy kik lesznek azok az emberek, akik ezeket a döntéseket meghozzák.

Ennek az eseménynek a következményei más országokat is arra indítanak majd, hogy ugyanezt tegyék egy világszintű forradalom keretében.

(http://kauilapele.wordpress.com/2012/03/29/3-28-12-david-wilcock-interview-of-drake-an-insider-specifically-asked-by-the-pentagon-good-guys-to-come-forward/)

https://web.archive.org/web/20120330233108/http://kauilapele.wordpress.com/2012/03/29/3-28-12-david-wilcock-interview-of-drake-an-insider-specifically-asked-by-the-pentagon-good-guys-to-come-forward/


Nekünk azt mondták, hogy a régi pénzemberek a Függetlenségi háború előtt kapcsolatban álltak az amerikai katonasággal, és hogy a katonaság tagjainak mintegy 80-90 százaléka egyet értett az alapító okmányaink ideológiájával. Ami a pénzt felügyelő embereket illeti, soha nem teszik közzé azt a pénzt, amelyet ennek az országnak szántak ennyi éven keresztül, amíg Washingtont meg nem tisztítják, mert ha mégis megtennék, a pénzt szinte azonnal ellopnák.

Az amerikai hadsereg jelezte a pénzt felügyelő embereknek, hogy hajlandóak támogatni minket, és hogy számíthatunk az elismerésükre és támogatásukra. Ez – talán most először – felhatalmazza a hadsereget, hogy a szövetségi tábornokok mögött álló biztosítékként szolgáljanak, akik az összes Wall Street-i csalót és „mókamestert”, stb., őrizetbe veszik. Óriási tisztogatás várható a különböző „házakban” (az amerikai törvényhozás elemeit és intézményeit „házaknak” nevezik).

Magának a kormánynak az átszervezési részét körülbelül 120 nap alatt be kell fejezni. Ez a 120 napos időszak a Fehér Ház sajtóterméből jövő hivatalos bejelentéssel kezdődik majd. Így minden riporter tiszta képet kap majd az átmenetről. A körülbelül 120 napos időszakot követően szabad választásokat tartanak majd – csak szavazólapokkal. A szavazógépeket ki lehet játszani, a szavazólapokkal sokkal nehezebb csalni.

Bizonyos nagy médiacsoportok megállapodtak abban, hogy tudósítanak ezekről az eseményekről, és segítenek ezek nyilvánosságra hozatalában. Ezeket a letartóztatásokat teljes egészében közvetíteni fogja a televízió, és az egészet megosztják a nézőkkel, mivel tartoznak a világ embereinek azzal, hogy tanúi lehessenek a legfontosabb pillanatoknak és cselekményeknek, amelyek a megszabadulásunkat jelentik ezeknek az embereknek az irányítása alól, akik olyan régóta az emberiség kihasználásán és kontrollálásán dolgoznak. Ezek a tömeges letartóztatásokról szóló hírek váratlanul jönnek majd, és sokakat érzékenyen fognak érinteni, és sok embert, akik nem készültek fel arra hogy megértsék a miérteket, sokkolhatja és összezavarhatja majd, amikor látja, hogy ilyen sok embert vesznek őrizetbe.

Ezek a letartóztatások jelentik majd a végső akadályok elhárítását, amelyek lehetővé teszik az új jóléti rendszer bevezetését, amely készen áll, hogy megszabadítsa az emberiséget a jelenlegi gazdaságtól, és annak hamisan kialakított szegénységi és adóssági feltételeitől. A visszatartott technológiák és más eltussolt dolgok közzététele tovább segíti majd ezt az átmenetet.

Sok férfi és nő kötelezte el magát ez az ügy mellett, akik titokban évek óta szorgalmasan dolgoznak azon, hogy eljussunk ehhez a pillanathoz, akik alig várják, hogy bemutassák az embereknek az új rendszert, amely újra elosztja a vagyont, bőséget hozva mindenkinek, és megszabadítja az embereket a hétköznapi élet most ismert formájától.

(https://jhaines6.wordpress.com/2012/03/30/david-wilcocks-audio-interview-with-drake-is-related-to-the-recent-video-that-occasioned-so-much-discussion-on-my-blog/)

https://web.archive.org/web/20120512033048/https://jhaines6.wordpress.com/2012/03/30/david-wilcocks-audio-interview-with-drake-is-related-to-the-recent-video-that-occasioned-so-much-discussion-on-my-blog/

Hozzászólások