Telos

Spirituális hírek, fordítások

Aldebaraniak

Cobra Logo

  1. november 27., hétfő


Már beszámoltam arról, hogy a különböző galaktikus fajok képviselőinek mintegy 80%-a elhagyta ezt a naprendszert, hogy megkaphassák a szükségszerű gyógyulást, és csak a legerősebb és leghatékonyabb lények maradtak, hogy segítsenek ennek a bolygónak a felszabadításában.

A plejádiak, mint közösség, úgy döntöttek, hogy többé nem ők lesznek a meghatározó faj, akik létrehozzák az Első Kapcsolatfelvételt az emberiséggel. Inkább a nagyon specifikus segítségnyújtásra fognak összpontosítani azoknak a Fénymunkásoknak és Fényharcosoknak, akik nyitottak az ő jelenlétükre, és hatékonyan tudnak velük dolgozni. A Plejádi Parancsnokság 12:21 csapatainak nagy része, a Plejádi Tachyon Kamra csapatok, a Plejádi planetáris fényhálózat csapatai és a Kapcsolatfelvételi (Contact Dish) Parabolaantenna csapatok továbbra is aktívak maradnak, és ténylegesen még hatékonyabbá válnak.

A plejádi tudós csapatok kifejlesztettek egy új, fejlett technológiát, amely a kvantum összefonódás Fény alagútjaira épül. Azt remélik, hogy ez az új technológia nagyobb védelmet nyújthat a Fénymunkásoknak a sötétek folyamatos támadásaival szemben. Ez az új technológia elkezdi majd feléleszteni a planetáris Fényhálót is, amely 2019 augusztusában a béta idővonal összeomlásával nagymértékben összeomlott. Abban az időben sok portál, amely a bolygó felszínére vezetett, működésképtelenné vált, és most ezek a portálok újra aktiválva lesznek.

A Plejádiak, mint kollektíva, mostanra pontos protokollokat fogadott el a felszíni Fénymunkásokkal való interakcióra, hogy elkerüljék a kulturális félreértéseket, amelyek a szerető és érzéki Plejádi faj és a gyakran bizalmatlan és traumatizált felszíni lakosság között merülhetnek fel:

Ship

A képen:

"És láttam a hajót belülről. A hajó belül csodálatos volt. És beszélgettem és barátkoztam, és végül egy tó partján találtam magam, ahol természet vett körül, láthatóan ez egy hajó belsejében volt, és nem a valódi természetben. És nevettem valakivel. Hirtelen a lányaim megkocogtattak és felébresztettek. Rájöttem, hogy az emlékeim gyorsan kitörlődtek, és felnyögtem, hogy "Ne már!!!!". Mintha azt mondtam volna "Miért törlöd az emlékeimet??". És felébredtem. Szóval csak arra emlékszem, amit leírtam. És nem emlékszem semmire arról a hajóról és arról, hogy hogyan nézett ki belülről, kivéve az utolsó képet a tóról és a természetről a hajó belsejében.

Az álmaim elkezdtek egyre élénkebbé válni, és könnyebb emlékezni rájuk.

Egyik éjjel volt egy kis nyugtalanító álmom:

Azt álmodtam, hogy láttam egy magas, jóképű férfit, úgy 1,90 cm magasat. Vállig érő, hullámos, sötétbarna haja volt, és borostás arca. Nagyon kellemes arca volt. Fekete ruhát viselt. Lassan közeledett felém, nagyon nagyon érzéki módon, és végül neki szorított a falnak. Nem csókolt meg, nem ért hozzám, de a teste a testemhez simult. Mélyen a szemembe nézett, és úgy tűnt, hogy nagyon akar engem. Összefonta az ujjait az enyémmel. Én pedig fékezhetetlen őrült vágyat éreztem. De határozottan összeszedtem magamon az önuralmamat, és megdorgáltam őt: "Nem érdekel semmilyen alkalmi találkozás olyan pasikkal, akik később elhagynak és összetört szívet hagynak maguk után!" És ő azonnal meghátrált.

Teljesen plejádinak tűnt. Plejádi arcvonásai voltak."


A plejádiak úgy döntöttek, hogy bizonyos határvonalakat húznak, és nem fogják elfogadni a bosszúszomjas "Fényharcosok" bántalmazó viselkedését az Esemény után. Az ilyen viselkedés számos példáját lehetett látni a blogom kommentjeiben. A Fényerők mindent megtesznek, amit csak tudnak, hogy segítsenek a felszíni lakosságnak, bár nem kötelesek, és az alábbi megközelítés sokkal hatékonyabb lenne:

https://ameblo.jp/cobrameditation/entry-12824135902.html


Az Esemény után, a plejádiak legfőképpen a legfejlettebb Fénymunkások támogatására fognak összpontosítani, akik a Lélekcsaládmandalák létrehozására fognak fókuszálni a Fényszigeteken belül.

Az a több milliárd ember, akiket a Föld éteri és asztrális síkjairól evakuáltak, és most a Plejádi klaszter valamelyik bolygóján élnek, kiválasztási folyamaton fognak keresztülmenni. Azok az emberek, akik érzik az Angyali jelenléttel való összehangolódást és nyitottak a spirituális fejlődésre, azon a bolygón maradnak. Az emberiség többi része az Aldebaran csillagrendszerben lévő bolygóra kerül majd, amelyet most készítenek elő számukra.

Az aldebaraniak szintén egy olyan csillagfaj, akiket kiválasztottak, hogy az Első Kapcsolatfelvétel során, fő fajként mutassák be őket a földfelszíni emberiségnek, átvéve a plejádiak korábbi szerepét.

Az aldebaraniak, a plejádiak testvérnépe, és meglehetősen hasonlítanak rájuk, csak egy kicsit jobban előtérbe helyezik a technológiát és egy kicsit férfiasabb energiával rendelkeznek.

Atlantisz bukása után az aldebaraniak az emberiség történelme során sokszor segítették a felszíni emberiséget azzal, hogy technológiát hoztak nekik és fejlesztették a genetikai kódjukat:

https://biblia.com/bible/esv/genesis/6/1-4

Magyarul:

https://biblia.com/bible/hu-bible/genesis/6/1-4


Rezgési frekvenciájukat - az ellenséges felszíni földi környezetben - a hárem (ami szent, zárt, védett teret jelent) intézménye révén tartották fenn:

https://www.knowingdaily.com/latest-discovery-the-true-origin-of-m%D1%83%D1%95te%D0%B3%D1%96o%E1%B4%9C%D1%95-and-the-ancient-history-of-the-harem/


Segítettek a plejádiaknak a kínai Hszian (Xian) piramiskomplexum építésében, és meglehetősen aktívak voltak a predinasztikus Egyiptomban is:

https://anzoboma82.wixsite.com/ancientstarmaps/far-east-2

Magyarul itt olvashattok róla:

https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%ADnai_haloms%C3%ADrok


Ők alapították meg a védikus civilizációt Tamilnáduban, és egy másikat Rádzsasztánban és Gudzsarátban. Ők építették az ókori Indiában a Ráma birodalmat és Dwarka városát...:

http://mahabharata-research.com/about%20the%20epic/the%20lost%20city%20of%20dwarka.html

Dwarka

...És a sumér birodalmat Uruk városával, amely ma Varka néven ismert:

https://en.wikipedia.org/wiki/Uruk

Magyarul:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Uruk

Uruk

Drakóniaiakkal harcoltak egy nukleáris háborúban, és vesztettek:

http://www.mysteryofindia.com/2014/08/myth-of-ancient-nuclear-war.html


A háború és az azt követő i. e. 3114-ben bekövetkezett özönvíz után, a bolygó felszínére gyakorolt befolyásuk nagymértékben csökkent.

A legtöbbjüket ezután a Karantén Urai arra utasítottak, hogy hagyják el a Naprendszert. Néhányuknak sikerült a föld alá vonulniuk, hogy csatlakozzanak, erősítsék és bővítsék az Agarthai hálózatot. Onnantól kezdve ott tevékenykedtek egészen 1996-ig, amikor az összes földalatti aldebaranit foglyul ejtették a sötét erők, vagy arra kényszerítették őket, hogy elhagyják a Naprendszert:

https://en.wikipedia.org/wiki/Vril


A történelem későbbi szakaszában, a felszínre gyakorolt hatásuk korlátozott volt. Kapcsolatba léptek Wu császárral, aki az ókori Kínában a Han-dinasztia virágkorát jelentette:

https://en.wikipedia.org/wiki/Emperor_Wu_of_Han

Magyarul:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Han_Vu-ti_k%C3%ADnai_cs%C3%A1sz%C3%A1r


A Han-dinasztia idején bevezették a TLV tükröket, mint miniatűr portálokat, amelyeken keresztül az emberek kapcsolatba léphettek a magasabb dimenziókkal (Látszólag "T", "L" és "V" betűket véstek a korongokra):

https://en.wikipedia.org/wiki/TLV_mirror


Felvették a kapcsolatot Li Yuan-nal, a Tang dinasztia alapítójával:

https://en.wikipedia.org/wiki/Emperor_Gaozu_of_Tang

Magyarul:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tang_Kao-cu_k%C3%ADnai_cs%C3%A1sz%C3%A1r


A Tang-dinasztia idején, fontos szerepet játszottak Csangan növekedésében és fejlődésében, amely főváros volt a Tang-dinasztia Kínájában, és nincs túl messze a hsziani piramisoktól:

https://en.wikipedia.org/wiki/Chang%27an

Magyarul:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tang-dinasztia

Chang_an_of_Tang

Ekkortól kezdve, alkalmanként kapcsolatba léptek a Li családdal, az egyik legfontosabb kínai fehér nemesi családdal.

Emellett beszivárogtak és esetenként inkarnálódtak az Aldobrandini fekete nemesi családba, ahol titokban megőrizték az Istennői misztériumokat:

https://en.wikipedia.org/wiki/Aldobrandini_Wedding

Magyarul:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Aldobrandini_n%C3%A1sz


A 20. században, Maria Orsic révén elindították a Titkos Űrprogramot (SSP):

https://en.everybodywiki.com/Maria_Orsic

Bővebben a vril lányokról és a titkos űrprogramokról David Wilcock és Corey Goode interpretálásában is olvashattok:

https://kozmikuskozzetetel.blogspot.com/2016/07/kozmikus-kozzetetel-v10.html


Noha történelmüket tekintve nem mindig voltak teljesen elkötelezettek a Fény mellett, az 1996-os nagy arkhón invázió teljesen kijózanította őket, és mára a Galaktikus Konföderáció elkötelezett tagjai lettek.

Körülbelül akkor, amikor több mint 5000 évvel ezelőtt az aldebaraniak kénytelenek voltak visszavonulni a felszínről, amikor az Aldebaran égboltra emelkedése a tavaszi napéjegyenlőséget jelezte, egy becsapódó égitestet küldtek Tibet területére:

https://www.scirp.org/journal/paperinformation.aspx?paperid=88787


Ez a becsapódott égitest sok gyönyörű barnás-aranyzöld tektitet hozott magával, amelyek az Aldebaranról származnak, és amelyeket szerzetesek és a gyógynövénygyűjtők találnak nagyon ritkán a tibeti Selincuo (Siling-tó, amely sós)), Namtso (Mennyei-tó) és CuoNa (Cuona-tó, a Lélek tava)) közötti háromszögben.

Ezeket a tibeti tektiteket most az ATVOR technológiával aktiválják, segítve az aldebaraniakat abban, hogy energiáikat lehorgonyozzák a felszíni Fényrácsba.

Vannak más típusú tibeti tektitek is, melyek más csillagrendszerekből származnak és Tibet más területein találhatók. Ezekről az egyik jövőbeli bejegyzésemben fogok többet beszélni.


A csiangmaji konferenciánk hatalmas sikert aratott, rengeteg földalatti és földönkívüli tevékenység kísérte:

https://www.bangkokpost.com/thailand/general/2681714/moderate-earthquake-hits-mae-hong-son

Chiang_Mai

A konferencia második napja, nagyon fontos áttörést hozott a bolygó felszínén történő Istennői energia lehorgonyzásával kapcsolatban, mélyreható következményekkel.


A konferencia hivatalos jegyzetei (angolul):

https://prepareforchange-japan.blogspot.com/2023/11/chiang-mai-ascension-conference-day-1.html

https://prepareforchange-japan.blogspot.com/2023/11/chiang-mai-ascension-conference-day-2.html


A Fény Győzelme!


Fordította: MCCS

https://ellenallas1111.blogspot.com/2023/11/aldebaraniak.html


https://2012portal.blogspot.com

Hozzászólások