Telos

Spirituális hírek, fordítások

Helyzetjelentés (2022.12.04)

  1. december 4., vasárnap


144

Az elmúlt két hónapot a Fényerők és a sötét erők közötti heves csaták jellemezték.

A C-lényekkel 3 nagyobb összecsapásra került sor. Többen közülük az egyik közel-keleti bázisuk alatt gyülekeztek, és a Fényerők éppen akkor iktatták ki őket, amikor egy rendkívül súlyos csapásra készültek a felszíni lakosság ellen.

A C-lények egy másik csoportja megpróbálta áttörni a Fényerők Föld körüli blokádját úgy, hogy hajóikat Fénygömb hajóknak álcázták, hogy átjussanak a frontvonalakon és elmeneküljnek. A kísérlet azonban teljesen kudarcba fulladt. A hajóikat felfedezték, ami a Föld körüli pályákon belül kialakult heves csatához vezetett, amelyben valószínűleg az összes negatív hajó megsemmisült.

orbit

A harmadik összecsapás jelenleg még mindig zajlik a közvetlenül a felszínen fizikailag megtestesült C-lények ellen. Ez a művelet azonban nagyon összetett és egyben érzékeny is, mivel ezek az entitások a Fénylelkek nagy részét magukba szívták, amelyeket le kell választani róluk. Továbbá heves ellentámadások voltak az érintett felszíni Fénymunkások ellen, néhány esetben a hüllők részéről, akik felkutatták őket a menedékeikben, ami szintén néhány súlyos összetűzéshez vezetett.

Egy másik művelet is zajlott a Fényerők részéről az elveszett Lélekrészekkel kapcsolatban a skandináv térségben, és közvetlenül ezután a Cabal által irányított negatív katonaság erre válaszul felrobbantotta az Északi Áramlat csővezetékeket (Balti-tenger):

https://www.wired.com/story/nord-stream-pipeline-explosion-dark-ships/


A legutóbbi bejegyzéseimben már rámutattam, hogy az ősz folyamán egy nagyszabású hamis zászlós műveletre kell számítanunk, és hogy a Cabal megpróbálja majd valahogy Lengyelországot is belerángatni az ukrán konfliktusba, hogy beindítsa a NATO kollektív védelmi mechanizmusát, amit valóban megpróbáltak megtenni a legutóbbi rakétacsapással az ukrán határon keresztül, de az akciót az incidens utáni első órákban lefújta az amerikai kormány azzal, hogy nem ment bele a játszmába:

https://tass.com/politics/1537795


Azt is említettem, hogy a közeljövőben orosz csapatokat láthatunk Közép-Európában (Németország, Svájc), hogy segítsenek a Cabal földalatti létesítményeinek megtisztításában:

https://fm144.blogspot.com/2022/07/final-preparations-24072022.html


Ami itt érdekes, hogy Benjamin Fulford egy hasonló forgatókönyvre mutat rá az egyik legutóbbi bejegyzésében:

https://benjaminfulford.net/2022/11/28/anglo-german-and-russian-forces-preparing-to-move-on-switzerland/


A közeljövőben még mindig nagyon valószínű egy olyan nagy esemény, amely a közéletet megállítja, hasonlóan a világjárvány kezdetéhez. Az USA-ban sok minden történik az információs fronton a választási csalással kapcsolatos cenzúra vagy Hunter Biden laptopja körül, Kínában tömeges tüntetések tomboltak a rendszer ellen, a COVID narratíva összeomlott, és a vakcinák súlyos mellékhatásainak figyelmen kívül hagyása már nem sokáig fog működni, bármennyire is abszurdak lesznek a magyarázatok. Világszerte tömeges katonai megmozdulások is vannak, az ukrajnai konfliktus új lendületet vesz, amint a talaj befagy, és a közép-európai áramszüneti előkészületek bekerülnek a fősodratú híradásba:

https://todaytimeslive.com/world/171394.html


Azt tanácsolom minden Csillagmagnak, hogy ennek megfelelően készüljenek fel, továbbá ajánlom az "Isten/Istennevek kántálását" mindazoknak, akiknek esetleg nehézséget okoz a meditációban való megnyugvás megtalálása vagy az energetikai feltöltődés a közelgő rohanó időkben, mivel ez valóban egy rendkívül egyszerű, mégis hatékony módszer arra, hogy az ember emelje a rezgését, tudatosabbá váljon, energetikailag megvédje magát, feltöltődjön, fizikailag és pszichésen is gyógyuljon és horgonyozza a Fényenergiákat a felszínen:

https://www.spiritualresearchfoundation.org/spiritual-practice/steps-of-spiritual-practice/chanting/benefits-of-chanting/


Kántálás az öngyógyításért:

https://www.spiritualresearchfoundation.org/spiritual-healing/self-healing/chants-health/


Hogyan kántáljunk:

https://www.spiritualresearchfoundation.org/spiritual-practice/steps-of-spiritual-practice/chanting/how-to-improve-concentration-while-chanting


Om-Namo-Bhagawate-Vasudevaya

"Képfelirat: Felajánlom tiszteletemet a mindenki szívében jelen lévő és mindent átható Úrnak!"


Melyik Isten/Istennő nevét kántáljuk:

https://www.spiritualresearchfoundation.org/spiritual-practice/steps-of-spiritual-practice/chanting/which-name-of-God-to-chant


Énekek az egészségért:

https://www.spiritualresearchfoundation.org/spiritual-healing/self-healing/chants-for-health/


Hail Mary

Felirat: Üdvözlégy Mária


A kántálás nagyon jól segít a heves energetikai támadások időszakában is, mivel a Sötétek még mindig megpróbálnak szórakozni az idővonalakkal.

Amint összegyűlik néhány kérdés, lehet, hogy csinálok egy újabb kérdés-feleletet. Mindazoknak, akik bizalmasan írtak nekem a komment funkción keresztül, nagyon szépen köszönöm, sajnos ezen a platformon vagy más közösségi média csatornákon keresztül nem tudok válaszolni, de lehet, hogy a következő alkalomig beállítok egy extra e-mail postafiókot.


Boldog advent 2. vasárnapját kívánok.


https://fm144.blogspot.com/

Hozzászólások