A szövetségi flotta
március 31., kedd
Az 1996-os arkhón invázió óta intenzív háború folyik ebben a naprendszerben.
Közvetlenül 1996 után a közös drákó-reptilián flotta, az Illuminátusok titkos űrprogramjának számos frakciójával együtt, szinte teljes mértékben átvette az irányítást a Naprendszerünkben. Sok embert arra kényszerítettek, hogy rabszolgaként dolgozzon nekik, és aszteroidákat bányásszon. A drákó seregek inkább a külső Naprendszer kolóniáit foglalták el, míg az Illuminátusok inkább az aszteroidaövre, a Marsra és a Holdra koncentráltak.
A Holdon a közeli és a távoli oldal között hagyományosan megosztottság volt jellemző. A közeli oldalt többnyire pozitív fajok foglalták el, a fő kivétel ez alól a korábban, 1977-ben lerombolt Archimédesz bázis volt, amely a Solar Warden programhoz tartozott. A drákók, a reptiliánok és az Illuminátusok bázisai többnyire a túlsó oldalon voltak. Ennek az az oka, hogy tevékenységüket el akarták rejteni a felszíni emberiség kíváncsi szemei elől, ugyanakkor nem rendelkeztek olyan fejlett álcázási technológiával, mint a Fényerők. Ugyanezen okból festették titkos űrhajóikat fekete színűre, hogy csökkentsék albedójukat (fényvisszaverő képességüket), hogy a felszíni hivatásos és amatőr csillagászok ne észleljék őket. Emellett a repülési pályákat is módosítaniuk kellett, hogy az észlelés kockázatát minimalizálják.
A Hold túlsó oldalán található a LOC (Lunar Operations Command – Hold Műveleti Parancsnokság), amely a Solar Warden program fő bástyája volt, és most a Fényerőkhöz tartozik.
Érdekes látni, hogy az interneten sci-finek álcázva kiszivárgott néhány mélyreható információ a kolóniákról, amelyek között néhány telep leírása nagyon közel áll a valósághoz:
http://www.karridian.net/robotech_sc_offworld.html
A fősodratú médiában arról is találgatások folynak, hogy lehet, hogy a Holdon földalatti bázisok találhatók:
( http://rt.com/news/242893-moon-lava-tubes-size/ )
https://web.archive.org/web/20150324225559/https://rt.com/news/242893-moon-lava-tubes-size/
Szerencsére az 1996-os invázió után a Fényerők fő bázisát a Ganümédeszen nem foglalták el. A Naprendszerünk számára a Ganümédesz bázis a fő interdimenzionális portál helye a Szíriusz felé – ez a portál érintetlenül maradt az invázió alatt, és tartotta a Fényt.
Ezen kívül az X-bolygón ellenállási mozgalom szerveződött a drákó-Illuminátus rabszolga kolóniában. Ez az ellenállási mozgalom fizikai kapcsolatba lépett a heliopauzán (a Naprendszer plazmaburka – a ford.) túl a külső Kuiper-övben állomásozó plejádiakkal, és plejádi támogatással 1999. decemberében lázadást szervezett az X-bolygón. Kirúgta az Illuminátusokat, felszabadította a bolygót és átköltözött a Föld bolygón lévő földalatti Agarthai hálózatba.
Az X-bolygót ettől kezdve a Fényerők a Naprendszer tisztogatási műveleteinek stratégiai bázisaként használták. Először a sötét erők fő katonai erődítményét tisztították meg a Charonon (a Plútó legnagyobb holdján – a ford.). Ezután elég gyorsan haladtak előre a külső Naprendszerben, amelyet megtisztítottak, majd 2000. és 2003. között intenzív harcok folytak a fő aszteroidaövben.
2001 márciusában befejeződött a Fényerők egy bizonyos fontos hadművelete, és a Központi Civilizáció képes volt közvetlenül beavatkozni a Naprendszerben. Gömb alakú, Hold méretű közbeeső állomásokat helyeztek el közvetlenül e Naprendszer heliopauzáján kívül, hogy stabilizálják az intenzív energiák beáramlását a Galaktikus Központi Napból, amely 26.000 éves ciklusának csúcspontján hamarosan aktívabbá vált. Azáltal, hogy ezeket az energiákat harmonikusan irányították a Naprendszerbe, számos kataklizmát előztek meg, köztük a Földön lévő kataklizmákat is. Amikor az Illuminátusok észlelték ezeknek a gömböknek a jelenlétét, kiborultak, és véghezvitték a 9/11-es támadást (a New York-i ikertornyok 2001-es lerombolását – a ford.).
2003-ban a Fény erői kezdtek uralomra jutni a Naprendszerben, és 2012-ben minden negatív titkos űrprogramot beszüntettek, kivéve azokat, amelyek közvetlenül a Chiméra Csoporthoz kapcsolódtak.
Most az egyetlen probléma a Földön kívül egy nagyon kis számú chiméra egyén és a csatlósaik, akik plazma strangelet és toplet bombákkal védik a Naprendszerben lévő erődítményeiket (többnyire implantátum őrző állomásokat). Mivel a Földön mindenkinek olyan implantátuma van, amely megakadályozza az információhoz való hozzáférést, a chimérával kapcsolatos minden információ a kollektív tudattalan legmélyebb árnyékában van, sokkal mélyebben, mint az SRA, az MK Ultra, a MILAB-ek vagy a Titkos Űrprogram (ezek a CIA embereken végzett elmekontroll kísérleteinek elnevezései: SRA – sátáni rituális abúzus, MK Ultra, MILAB – Mesterséges Intelligencia Nemzeti Labor, SSP – Titkos Űrprogram).
Az IS:IS portál tavaly december 15-i sikeres megnyitása után, amely befejezte a Lokális galaxishalmaz sötétségének háromszögelését, a Központi Civilizáció nagyobb, gömb alakú (némelyik akár 30.000 mérföld átmérőjű) közbeeső állomásokat állomásoztat a heliopauzánál, és számos kisebb, hold méretű állomást helyezett át a Naprendszeren belülre.
Miután idén január végén sikeresen eltávolították az összes fizikai strangelet és toplet bombát, megkezdődött a naprendszerünk végleges felszabadítására irányuló művelet (kódnevén MOSS – Multidimenzionális Naprendszer Hadművelet - bővebben alább).
A Föld bolygó továbbra is a számos földönkívüli faj közötti proxy-háború célpontja. Sok faj képviselői már sok emberöltővel ezelőtt beléptek a karanténba, és folytatják a harcot. A Fény oldalán a legtöbb Fénymunkás a Plejádokról és a Szíriuszról érkezett. Sok Fényharcos az Antaresről és az Arcturusról származik. A sárkánycsaládok legtöbb képviselője a drákói faj pozitív frakciójából érkezett. Az Ellenállási Mozgalom és a Pozitív Katonaság sok tagja andromédai származású. A sötét oldalon a Rothschildok az Orionról jöttek. A Rockefeller-Bush-Illumináci frakció a drákói faj negatív frakciójából származik. Az Iszlám Állam és a Blackwater-Xe-Academi (a Blackwater egy 1996-ban létrehozott magánkatonai biztonságszolgálati cég, amelyet 2009-ben Xe-re neveztek át, majd 2011-től Academi néven fut – a ford.) zsoldosai reptilián eredetűek. A jezsuiták és a fekete nemesi családok a negatív andromédai frakcióból származnak.
A Fényerők általános terve a Naprendszerünk felszabadítására és a flottájuk pozícióinak vázlatos ismertetése már évtizedek óta ismert:
( http://www.luisprada.com/Protected/Galactic_Federation_Fleets.htm )
A Naprendszerünkön belül a Fényerők minden hajóját tachyon membránnal álcázzák, hogy a bolygó felszínéről ne tudják őket észlelni. Sok ilyen hajó hasonló keringési pályán mozog, mint az aszteroida öv fő objektumai és a Kuiper-övben lévő égitestek, és a tachyon membránjuk nagy része a közönséges kondrit spektrális jelét (aszteroidaövi hajók esetében) és a fagyott metán fantomszerű hullámprofilját (Kuiper-övi hajók esetében) veri vissza. Ezért a felszíni csillagászok összetévesztik őket a közönséges aszteroidákkal vagy a Kuiper-öv objektumaival.
Ezek az űrhajók nem az általunk ismert űrhajók, hanem többdimenziós bioműholdak, a tudat és az intelligens Fény-anyag szerves kölcsönhatásai.
A kisebb hajók az Ashtar Parancsnoksághoz, a Jupiter Parancsnoksághoz és a Plejádi, Szíriuszi, Andromédai, Arkturuszi Flottához és az Ellenállási Mozgalom Flottájához, a nagyobb gömb alakú bioműholdak a Központi Civilizációhoz tartoznak.
A Központi Civilizáció egy ősi faj, amely a Galaktikus Központi Nap közelében fejlődött ki, és az első faj a Galaxisban, amely sok millió évvel ezelőtt érte el a szellemi érettséget. Egyes körökben ezt a fajt Szárnybontogatók (Wingmakers) néven ismerik:
( http://soulconnection.net/glossary_in_depth/central_race.html )
Néha az emberi történelem során fizikai, szárnyas angyali lényekként jelentek meg.
Egyik képviselőjük, Iona hozta el Atlantiszban az istennői misztériumokat a Földre:
http://2012portal.blogspot.com/2013/10/make-this-viral-aion-portal-activation.html
Évmilliókkal ezelőtt a Központi Civilizáció elkezdett interdimenzionális átjárókat építeni az egész Galaxisban, és létrehozta a Fény galaktikus hálózatát. Ennek során számos fajjal találkozott szerte a galaxisban, és segített nekik, hogy elérjék a spirituális érettség azonos szintjét. Ezekkel a szuverén, spirituálisan érett fajokkal létrehoztak egy konföderációs szövetséget, amelyet Galaktikus Konföderációnak (NEM Galaktikus Föderációnak) neveznek. Ahogy a neve is jelzi, ez NEM egy kaptár-mentalitású központosított föderáció, hanem szuverén, érett fajok laza, konstruktív konföderációs szövetsége. A föderáció és a konföderáció közötti különbséget itt olvashatod el:
http://www.diffen.com/difference/Confederation_vs_Federation
(A föderáció önkéntes, a konföderáció pedig nem - a ford.)
A Galaktikus Konföderációnak van egy különleges részlege, amelyet Ashtar Parancsnokságnak hívnak. Az Ashtar Parancsnokság célja ennek a bolygónak a felszabadítása. Egy másik fontos részleg a Jupiter Parancsnokság. A Jupiter Parancsnokság a Ganümédész-portál őrzője, melynek fő célja ennek a naprendszernek a spirituális felszabadítása. Ez a Csillag Rendje és a Kék Sárkány családok mögött álló legfőbb spirituális erő.
1996 után sok ember elméjét programozták át az Ashar Parancsnokság ellen. Azóta a legtöbb csatornázót is alávetették elmeprogramozásnak, az üzenetfogadásaikat megszakították, és most már főként az arkhón éteri/plazmarács technológiából származó megtévesztő üzeneteket kapnak helyette.
A lényeg itt az, hogy keressük a Fényt. Ha keresitek a kapcsolatot a Fény erőivel, meg fogjátok találni. Ha úgy döntesz, hogy mindig a negativitásra koncentrálsz, attól félve, hogy minden csak egy újabb átverés, akkor akkor azt fogod megtalálni. Tehát válasszátok meg bölcsen, hogy mire fókuszáljátok a figyelmeteket.
Mivel most az áttörés fázisában vagyunk, a Szövetség (egy másik szó a szövetséges Fényerőkre) célja, hogy folytassa a végső offenzívát a 3. szektor teljes felszabadítása érdekében. A 3. szektor a Naprendszer szupertitkos kódneve.
A Szövetség földönkívüli erői a BRICS/Keleti Szövetség mögött álló mesteri erő e bolygó felszínén. A MOSS (a Naprendszeren belüli Multidimenzionális Műveletek) és az azt követő szublunáris (Holdpálya alatti) műveletek befejezése után következik majd az Esemény.
Ez egy régi prófécia beteljesülése lesz, amely a Központi Civilizáció spirituális tanításának része arról az időről, amikor minden sötétség el fog tűnni a galaxisból, és a Fény galaktikus hálózata teljessé válik.
A közeljövőben, ahogy a felszabadítási műveletek folytatódnak, sok információ fog megjelenni a Naprendszerünkben kialakult helyzetről a blogomon és más információforrásokon keresztül. Ezért létfontosságú, hogy képezzétek magatokat a naprendszerünkkel kapcsolatos alapvető tényekről, hogy jobban megértsétek az információkat, amelyek nyilvánosságra fognak kerülni:
http://www.space.com/56-our-solar-system-facts-formation-and-discovery.html
Közel az áttörés!
Hozzászólások