2023. márciusi helyzetjelentés
március 16., csütörtök
Ez a bejegyzés ismét a Föld felszabadításával kapcsolatos jelenlegi helyzet hátterét mutatja be, amelyet néhány általános meglátás követ majd a felemelkedéssel kapcsolatban.
A chiméra-csoport és általában a cabal eltávolítása nagyjából úgy folytatódott, ahogy arról az előző bejegyzésben írtunk, még több korai emberi árulót, valamint néhány további chiméra „csempész-zacskót” sikerült biztonságosan eltávolítani. A több ezer rács-világ/multidimenzionális szoba/pokol-világ közül sokat folyamatosan deaktiválnak és mentik ki az áldozatokat. A belső Föld problematikus zónáit folyamatosan és intenzíven kutatják át áldozatokat keresve. Sokakat már kimentettek az elől, hogy hatalmas holttest-halmok alá élve eltemessék őket - ez is azt mutatja, hogy micsoda rettegés uralkodik ott lent.
Amint azt a „The Portal” blogon olvashattátok, a pénzügyi rendszer jelenleg egyre instabilabbá válik. És instabillá válik még jóval azelőtt, hogy a Fényerők képesek lennének úgy segíteni, hogy az emberek ne veszítsék el a teljes infrastruktúrájukat, abban az esetben, ha ez megtörténne.
Valójában arról van szó, hogy a chiméra most először hagyta magára az emberiséget bizonyos alapvető problémákkal. Bár sok Fénymunkás nem tudja, valójában a chiméra felelős bizonyos mértékig az emberiség "magas" (felszínes értelemben vett) életszínvonaláért. Ők működtetik a kapitalizmust és ők teszik azt szórakoztatóvá (legalábbis egyesek számára), mert szükségük van a kapitalizmusra, hogy céljaikat elérjék. Szükségük van egy működő rendszerre, egy olyan rendszerre, amely miatt az emberek elmennek, hogy felépítsék a városaikat, terjesszék az eszméiket és hamis ideológiáikat, stb. Ezért tartja fenn a chiméra a kapitalizmust szórakoztatásként (legalábbis a durva többség számára).
A chiméra rájött, és ez vezet a pénzügyi rendszer instabilitásához is, hogy a hamis istenekből álló seregük (az embereket erre tervezték) nem fogja segíteni őket többé a Fényerők elleni győzelemben. És ezért a chiméra azt fontolgatja, hogy hagyja elbukni az emberiséget és az egész rendszert és infrastruktúrát, amelyben élünk. Az emberiségnek saját magát kellene egyben tartania, amit egyszerűen nem igazán tudnak a chiméra segítsége nélkül megvalósítani. Ez azt is jelenti, hogy a pénzügyi rendszer csak az egyik első nagyobb része az emberi rendszernek, amely hamarosan problémákat fog okozni. A jó oldala az, hogy még a cabal felső vezetése is érzi a rovar főuraik vereségét, és valószínűleg legalább részben megpróbálják majd maguk is épen tartani a számukra is szükséges infrastruktúrát a főuraik ellenében. Ezért ezek az instabilitások egy ideig még vegyes képet fognak mutatni, és meditációkkal elég jól befolyásolhatók.
Azok az emberek, akik azt kiabálják, hogy "bukjon a rendszer", alapvetően magának a chimérának a szószólói, mivel ők is ezt akarják. Egy józan gondolkodású intelligens ember számára nyilvánvalónak kellene lennie, hogy a pénzügyi rendszer elvesztése azt jelenti, hogy nem lehet többé élelmiszert, stb. vásárolni, miközben a Fényerők még mindig messze vannak attól, hogy azonnali segítséget nyújtsanak abban az esetben, ha az emberek éheznek. Tehát alapvetően azok a kommentelők a The Portal blogon, akik a "rendszer bukását" követelik, csak a chiméra kegyetlen akaratát fejezik ki. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik egyébként látszólag mindig azt követelik, hogy az Esemény most azonnal történjen meg. Természetesen ezek az emberek nem tudják, hogy honnan fúj a szél, kinek a hangadói. Az ilyen hozzászólásokhoz kapcsolódó döntések nagy része tudat alatt történik. De ha azért emelik fel a hangjukat, hogy a rendszer bukjon meg, vagy azért, hogy az Esemény most azonnal következzen be, akkor a tudatalattijukban a chiméra nyerte meg a csatát. Ha kedvező lenne, hogy az Esemény most azonnal bekövetkezzen, akkor az már megtörtént volna. Ha az Esemény még nem következik be, az azt jelenti, hogy az emberiség sokat veszítene abban az esetben, ha most rögtön beindulna. Ugyanez vonatkozik a pénzügyi rendszer bukására is, logikusnak kellene lennie, hogy az, hogy senki sem tud többé semmit megvenni, az súlyos egzisztenciális problémákat fog okozni a legtöbb embernek, különösen akkor, ha ez több évig eltart. A Fényerők egyelőre egyszerűen nem tudnak segíteni, mert a Föld úgy épül fel, mint egy láthatatlan, parazita gubó. Röviden: ha bármihez rosszul nyúlnak, mindenki azonnal meghal. Így könnyen beláthatjátok, hogy a chiméra milyen ostobaságot hoz felszínre azokban a kommentelőkben, akik a rendszer bukását vagy az Eseményt azonnali bekövetkeztét követelik. Ha a Fényerők arra kérik az embereket, hogy meditáljanak a pénzügyi rendszer stabilizálása érdekében, akkor jobb, ha az emberiség ezt teszi - ebben nincs vita, és soha nem is volt vita az Esemény kiváltásáról.
Ez az oka annak, hogy a legtöbb embert evakuálni kell a felszabadítás során, túlságosan könnyen manipulálja őket a chiméra, és egyszerűen még arra sem képesek, hogy a józan eszüket használják.
Ezt kétféle intelligenciának tekinthetjük: a chiméra ragadozó-eszessége - amit az emberek általában intelligenciának tekintenek - szemben a valódi intelligenciával, amely magának az életnek az intelligenciája, a ragadozó-eszesség nélkül. A legtöbb ember az elsővel rendelkezik, és azt hiszi, hogy nagyon intelligens, de valójában, ami a 2012 utáni időkben a leginkább számít, az a második típusú intelligencia, ami a legtöbb emberből nyilvánvalóan hiányzik. Ezért vallanak kudarcot, hogy szót emeljenek a chiméra által megtestesített eszmékért és ideálokért, még a Felszabadításról szóló blogokon is (az itt leírtak az alább következő mentális sík magyarázatához is kapcsolódnak).
Az egyik vezető chimérát ért támadások okozták a legutóbbi fekete riasztást a The Portal blogon. A chiméra azon tagja, amely lényegében a még megmaradt emberi árulók (lásd az előző bejegyzést) többségéből álló sereget vezeti csatába, megmutatta, hogy mire készült fel a chiméra, amikor a Fényerők proaktívan támadták őket. Tulajdonképpen a chiméra ellentámadása eredményezte a biztonsági rendszer feltörését és a fekete riadót (black alert). Ez a chiméra felsővezető még mindig aktív, de jelenleg a pozíciók többé-kevésbé befagytak, és a chiméra próbálja tartani a pozícióját, amit lassan amúgy is elveszít. Röviddel a fekete riadó után a chiméra is mindent beleadott a szerintük legmagasabb szinten álló kulcsfontosságú Csillagmagok ellen, hogy kikényszerítsék a Fényerők haderejének válaszát, és hogy megbizonyosodjanak arról, hogy valójában kit tekintenek a legmagasabb szinten állónak az általuk ismert Csillagmagok között. Ez a biztonsági rendszer folyamatos feltöréséhez vezetett. Sajnos a Fényerők nem tudták teljesen visszatartani a támadásokat, ami azt jelenti, hogy a próbára tett Csillagmagokat megölték volna, vagy még rosszabb. Ismét magának a Forrásnak/az Elsődleges Teremtő legmagasabb szintű érintett leszármazottainak kellett besegítenie, hogy biztosítsák a Felszabadítást, és megvédjék a megtámadott Csillagmagokat.
Alapvetően még a legerősebb chiméra-tagok eltávolítása is csak azon múlik, mennyi energiát tudunk ebbe fektetni, mivel az elhelyezkedésük és minden más szükséges dolog már nagyon jól ismert. Csak az ahhoz szükséges energia, hogy eltávolítsuk őket anélkül, hogy a Föld és az emberiség teljesen összeomoljon, nagyon-nagyon nagy – végső soron ez egy kártyavár, amelyet stabilan kell tartani ahhoz, hogy az emberiség túlélje ezeket az eltávolításokat.
Több döntés is született a már említett, a hierarchia csúcsán lévő chiméra-tagok eltávolítására vonatkozóan, ami azt eredményezte, hogy pénzügyi alapokat gyűjtöttek, hogy végre eltávolítsák őket. Ezeknek az alapoknak a felét a Föld felszabadításában végzett összes műveletre maga a Forrás (az Elsődleges Teremtő legfelsőbb leszármazottai) vette át - a másik felét alapvetően a felszabadításban részt vevő összes többi fajnak kell összegyűjtenie.
Erre azért van szükség, mert ha a Forrás mindent kifizetne, akkor a Föld kizárólag az övék lenne, és a felszabadításban részt vevő összes faj feleslegessé válna. A Föld ekkor csak a Forrás és néhány vendég otthona lenne, mivel az emberek számára biztosan vannak alkalmasabb bolygók is odakint. A Forrás azonban tiszteletben tartja azt a kívánságot, hogy a Föld az emberi túlélők/felmenők otthona legyen, azzal, hogy csak a szükséges összeg első felét fizeti ki, mint abszolút maximumot. A tisztításhoz szükséges összes beruházást legalább részben a részt vevő fajoknak kell viselniük, hogy kielégítően teljesüljön az emberiség legmagasabb szintű felemelkedőinek kívánsága, hogy a Földön folytathassák az életüket.
Bár a Fényerők - ugyan csak egy kis összeggel - de lemaradtak az első női áruló eltávolítására szánt pénzalapokról, csakúgy, mint a megmaradt árulók seregét irányító, a hierarchia csúcsán lévő chiméra-tag esetében. A folyamat során az univerzum néhány leggazdagabb fajával is felvették a kapcsolatot, hogy ők is segítsenek, ám ők egyenlőre nem fektettek további pénzeket a Föld felszabadításába. Mindazonáltal a két problémát okozó magot nagyon hamar el fogják távolítani, mivel az eltávolításuk folyamatosan egyre olcsóbbá válik, ahogy egyre jobban haladunk előre a Felszabadítás során. A rendszer folyamatosan egyre stabilabbá válik, a chiméra és a cabal tagjai pedig folyamatosan energiát és területet veszítenek, ami miatt elég hamar könnyebb lesz eltávolítani őket.
A mentális sík
Mivel a mentális sík lassan kezd megtisztulni a Felszabadítás ezen szakaszában, itt van néhány magyarázat a mentális síkról, az elme és a szellem kölcsönhatásairól, és arról, hogy ez mit jelentett és jelent még mindig az emberi viselkedésre nézve.
Mint azt talán még a hagyományos vallási tanításokból is tudjátok, az emberi jelenléteteknek van egy lélek része. Általában egy fő lélek jut egy emberre. A probléma az, hogy a legtöbb embernek csak viszonylag kis méretű lelke van, talán ismeritek a "kislelkű" kifejezést (magyarban nem használjuk, a „nagylelkű” ellentéte). Ez azt jelenti, hogy a mentális síkon lévő többi lélekkel összehasonlítva, a legtöbb ember elég buta és a többi lélekhez képest alacsonyabb rendű. Ezért kénytelenek más, le nem született, nagyobb lelkekre támaszkodni, különösen a magas intelligenciát igénylő viselkedések esetén. A probléma az, hogy a legtöbb nagyobb lélek főleg démoni, parazita, és a chiméra irányítja őket. Mindazonáltal a legtöbb embernek szüksége van a kommunikációnak erre a fajtájára, mivel szinte minden emberi társadalomban alapvetően fontos az intelligencia. Ezért a legtöbb ember azt teszi, amit ezek az élősködő, gyakran még a bibliai időkre visszanyúló lelkek akarnak tőlük az alapvető intelligenciáért cserébe. Mindez természetesen tudat alatt történik. Létezik egy természetes hierarchia, miszerint a gondolatok a szavak és a tettek előfeltételei - de a gondolataink, az inspirációink és az ötleteink gyakran "tőlük" származnak. Szinte minden, ami az elménkben zajlik, csupán a lelkek közötti kommunikáció a mentális síkon. A saját lelkünk folyamatos kommunikációban áll sok más, gyakran nagyobb lélekkel, az agyunk csupán ezeknek a kölcsönhatásoknak az intelligens fogadójaként (vevőjeként) működik, amely ezeket a kommunikációkat a saját emlékeinkkel és tapasztalatainkkal kombinálja. A legtöbb ilyen lélek az ilyen kommunikációk során azonban parazita, a mentális síkot még mindig erősen uralják az arkhónok és más magas szintű chiméra-tagok - így az eredeti, pozitív gondolatok a mai napig meglehetősen ritkák.
Sok ember azonban sajátjaként fogadja el a parazita gondolatokat és eszméket, majd ezek alapján cselekszik. Ez az oka annak is, hogy az emberi tömegek elutasítják az igazságot, és inkább elfogadják a chiméra által behozott gondolkodásmódot és illúziókat. A legtöbb ember totálisan függ ezektől a gonosz lelkektől még a legalapvetőbb intelligencia tekintetében is, és tudat alatt tudják, hogy emiatt szükségük van a chimérára, és támogatniuk kell őket.
Ha az embereket elvágják ezektől a gonosz lelkektől, a legtöbb ember még akkor sem akar "jó" és pozitív dolgokat tenni, hanem inkább letargiába esik helyette. Ez az oka annak, hogy a chiméra fontosabb tagjainak eltávolítása olyan nehéz, a legtöbb ember elég gyorsan agyhalott zombikhoz hasonlóan viselkedne, vagy még rosszabbul.
Ez azt jelenti, hogy az emberek többsége jelenleg még mindig ezeket a gonosz lelkeket szolgálja, és főleg csak ezeket. Az emberiséget úgy állították be és manipulálták a DNS-ükön keresztül sok ezer éven át, hogy kizárólag csak a sötét, chiméra urakaikat szolgálják kimondottan ilyen módon. Kevesen fogják ténylegesen megtenni a nagy ugrást az élősködő viselkedésből a tisztán pozitív viselkedésbe, és főként ők lesznek a Vízöntő kor felemelkedői.
Általános meglátások a felemelkedéssel kapcsolatban
Hogy véget vessünk a Cobra mellett olyan forrásokról szóló vitáknak, mint Corey Goode, David Wilcock és mások: Oka van annak, hogy Cobra nincs jelen a médiában, sőt, még a hangját is eltorzítja az interjúkban. Egész egyszerűen te sem akarnál jelen lenni a médiában egy kicsit se, ha tudnád, hogy a cabal mit tehet ezzel. Alapvetően öngyilkosság lenne most jelen lenni a médiában. Bár a Youtube-on, stb. lévő spirituális emberek szükségszerűen terjesztik az igazság egy részét (gyakran azonban new age-es propagandával megfűszerezve), a végén valószínűleg eszközként fogja őket felhasználni a chiméra – ők pedig minden bizonnyal egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy a chiméra mit tud elérni a cabal a médiacsatornái felhasználásával, ami nagyjából az összes létező médiát jelenti. Még maguk a cabal vezetők is meggondolják a média megjelenést, mert tudják, hogy mi folyik ott. A Chiméra a végén nagyjából minden ilyen szellemi forrást felhasznál majd a céljai eléréséhez és a dolgok értelmének kiforgatásához. Jó példa erre Goode hirtelen kijelentése, hogy a Galaktikus Konföderáció nem volt pozitív, és más ilyen 'baklövések'. Ezek az emberek a végén nem igazán tudnak majd stabilak maradni a caballal szemben, azzal a médiajelenléttel, amit felépítettek.
-
Megvan az oka annak, hogy az első ember, aki gyarmatosította a Földet, nem igazán szerepel a The Portal blogon vagy bárhol máshol. Ez nem következetlen információ, hanem az Ő saját kívánsága (egy nőről van szó), hogy az embertömegek ne tudjanak róla. Alaposan kitörölt minden információt önmagáról és a Föld eredeti betelepítéséről az emberek rendelkezésére álló összes információforrásból. A legtöbb emberrel, beleértve az Ellenállási Mozgalmat is, egyáltalán nem kommunikál. Ellenben dicséri őket a pozitív munkájukért, de még az Ellenállási Mozgalom sem biztos, hogy igazán felfogja, hogy Ő maga kommunikál velük. Pont logikus, hogy néhány Csillagmaghoz közelebb áll, mivel ő a legközelebbi rokona ezeknek a Földön élő öreg lelkeknek és az Elsődleges Teremtő közvetlen leszármazottainak. Így természetesen kapcsolatba fog lépni néhány fontos Csillagmaggal, de a legtöbb emberrel szemben tartózkodni fog mindennemű kommunikációtól, beleértve még sok, a felszabadításban részt vevő magas rendű fajt is.
Az, hogy Őt megemlítjük ezen a blogon, egy kis kivétel, amit e blog kiválasztott néhány olvasója számára teszünk, mert itt az ideje, hogy néhány apró, de létfontosságú betekintést kapjunk az emberiség valódi történelmébe, különösen a Fénymunkások kiválasztott fontos tagjai számára.
A hamis Fénymunkások csoportja, amelyet akkor hoztak létre, amikor a Fénymunkás-rács összeomlott, valószínűleg megpróbál majd úgy tenni, mintha az első emberi telepes gonosz lett volna, és a chimérához tartozna. Legalábbis jelenleg ezek a terveik, néhány kevésbé ismert, pozitív, spirituális frakciót akarnak negatívnak kikiáltani a Földön, a megmaradt Fénymunkásokat pedig ellenük uszítani. Amit a fénymunkások chimérához tartozó része nem vesz figyelembe, az az, hogy ezek a frakciók, bár a Földön nem ismerik őket, a Galaktikus Konföderáció és az Istennő számára nagyon is jól ismertek, így támadásaik sikeréhez el kell vágniuk magukat a Galaktikus Konföderáció valódi információitól és híreitől.
Mindazonáltal akár sikerül, akár nem, a chiméra egy nagy boszorkányüldözést tervez a Fény nevében régi ellenségeik/a telepesek ellen a Fénymunkás-közösségeken keresztül.
A chiméra megpróbál majd felhasználni a közösségekben lévő néhány apró információs ellentmondást, pl. hogy a telepesek csak a „theunveiling33” blogon kerültek említésre, ezzel megteremtve a szükséges zavart, amivel ezt a támadást a javukra fordítják.
-
Majdnem minden emberi test körül egy egész "fejőállomás" van felállítva, ez az állomás többé-kevésbé plazma-technológián alapul a testünk körül, amely a lélekenergiánkat gyűjti be. A lélekenergiát a harmadik szem/tobozmirigy - „a lélek székhelye” - felől a testünk energiamagja felé vezető útvonalon gyűjtik be, amely a napfonat közelében található. A tobozmirigy a lélekenergiánk fogadó szerve, de csak 5-10%-át (egyes esetekben kevesebbet) kapjuk meg mi magunk, míg a többit a chiméra aratja le. Az egyetlen ok, amiért a chiméra nem veszi el az egészet, az az, hogy azt akarják, hogy továbbra is képesek legyünk túlélni, és folyamatosan több "bejövő energiát" termeljünk. Az ilyen energia mennyisége, amihez egy átlagos leszületett ember kb. két másodperc alatt jut hozzá, felér egy kis városi autó tele tankolásával (kb. 40 literrel). A nagyobb lelkek még több energiához jutnak. Más szóval, nagyjából annyit tudnánk egy autót vezetni teli tankkal, mint amennyi a mindössze két másodpercnyi saját energiabevételünk. Ez persze némileg eltérő a leszületett emberek között, de nagyjából jó képet ad arról, hogy a lélekenergiánk mennyit ér valójában emberi nyelven.
Ebből következően a chiméra úgy tekint a bejövő energia ezen fajtájára, mint a rendelkezésre álló legtisztább energia soha nem szűnő forrására, különösen, hogy a Földön oly sok ember van, aki még a szenvedését és a halálát is elfogadja, és beleegyezik, mintha az "normális" lenne. Emellett a chiméra természetesen a saját energiánkat is arra használja fel, hogy állandó problémákat teremtsen nekünk magunknak, főleg abban az esetben, ha "lázadozunk”. És általában véve ezt az energiát sokszor ironikus módon arra használták, hogy tökéletesítsék a Földön a legkegyetlenebb módszerüket a lelkek rabszolgasorba taszítására.
Ezenkívül minden ember körül egy torzító mezőt hoztak létre, így a legtöbb ember számára a fizikai szintű manifesztáció és a magasabb szintű médiumi képességek kivitelezése lehetetlen marad. A mezőt speciális implantátumok bocsátják ki, amelyek inkább az implantátumok technológiai, és nem a parazita oldaláról származnak. Ez valamiféle nem-euklideszi térsűrűség, amely minden embert körülvesz, és amely mindenkinél más-más konfigurációban van kialakítva. Fontos, hogy a célba vett emberek körül nagyobb és összetettebb sűrűségű ilyen mezők jönnek létre, így a megmentésük energia- és időbefektetés szempontjából sokkal drágább.
A chiméra felállított egy rendszert, amely a Földön mindenhol összegyűjti a tudat-energiát, szinte minden, amit tudatosan észlelünk, az energiánkkal támogatja a cabalt és hozzájuk „folyik be” ez az energia. A mondás, miszerint „amire figyelünk, oda áramlik az energia” valós, minden, amit észlelünk, energiát kap tőlünk, és ennek az energiának a nagy része összegyűlik a cabal számára. Szinte minden tele van az energiagyűjtő vezetékeikkel: nyilvánvalóan a média, a mindenféle logó és a reklámok, de még maguk az egyes betűk is, sok anyag, sőt még egyes természetes anyagok is részei a láthatatlan energialopásuknak.
-
A karma nem valóságos, ahogyan azt Cobra és mások is feltárták, de van egy egyensúly az élet felé, amivel minden életforma rendelkezik. Van néhány alapvető kozmikus törvény, amelyek nagyjából azt mondják ki, hogy ha negatív dolgot teszünk más életformákkal, akkor negatív dolgot kapunk vissza. Ha pozitív dolgot teszünk más életformákkal, pozitív dolgot kapunk vissza. Természetesen a lélek mérete is számít, ha egy hangyának ártunk, annak általában nem ugyanaz lesz az eredménye, mint ha például nagy lelkeknek ártunk.
Ez nagyjából a „karma” igazi lényege, amit a chiméra alapként használt arra, hogy a Földön számos valláson keresztül létrehozza a karma hamis fogalmát.
-
Azoknak az embereknek üzenem, akik azt követelik, hogy áldozzunk fel néhány lelket, hogy a többi lélek számára végre megtörténhessen az Esemény: nem ez fog történni. Ha akár csak egyetlen nagy lelket is hátrahagyunk, akkor biztosan nem lesz semmiféle buli a Földön. A chiméra pontosan ezt akarja, nekik alapvetően csak néhány nagy lélek kell, akit megkínoznak. Néhány lelket feláldozni, hogy sok lelket megmentsünk, pont ez volt az első nagy hiba, amit a Földön elkövettünk. Amit a Földön „eredendő bűnként” ismerünk, az nem igazán Éva árulása, ahogy az a Bibliában szerepel (bár köze van hozzá, és ez egy metaforikus utalás, amit később talán meg is magyarázok). Inkább arról volt szó, hogy sok kisebb életforma egy nagy lélek feláldozásával akart jobb életet élni. Ez az elsődleges negativitás (ebben az esetben nem az anomália) örökös csábítása: feláldozni csupán egyet, hogy a többség problémáját megoldjuk. Ez is a legalapvetőbb tévedések egyike, és mindazok az emberek, akik azt gondolják, hogy néhány lelket feláldozhatunk és hátrahagyhatunk a többség boldogulása érdekében, hajlamosak megismételni ezt az „eredendő bűnt”. Azok a régi istenek és istennők, akik figyelik a Földet, látva az ilyen hozzáállást, minden bizonnyal a legkeményebben fognak ítélni azok az emberek esetét, akik semmit sem tanultak a saját múltjukból. Roppant kemény büntetések várnak azokra az emberekre, akik a Föld ősi történelméből adódóan ilyen hozzáállást tanúsítanak egyes emberekkel vagy a kisebbségekkel szemben. Bár az embereket megkötötték, hogy ne tudhassanak az ilyen büntetésekről, mert a helyes viselkedést maguktól, a saját erejükből kell megtanulniuk, a helyes viselkedésért járó jutalmak és büntetések nélkül.
Félelmetes, hogy egyes emberek, akik magukat Fénymunkásoknak nevezik, nem látják, hogy egyszerűen nem visszük előre az Esemény ügyét, ha nagy lelkeket hátrahagyunk. Vannak megoldások arra, hogy a kisebb lelkek más módon kerüljenek ki a legrosszabból, de a nagy lelkeknek ezen a bolygón egész egyszerűen részt kell venniük a buliban, amit az Esemény hoz. Egész biztosan nem fogunk ünnepelni azoknak a lelkeknek a kárára, akiket „hatékonysági okokból” a chiméra kínzókamrájában hátrahagytunk.
Bármit is tesznek vagy hoznak létre bizonyos pozitív emberek, a Fényért dolgoznak. A legfurcsább dolgokat állíthatják elő, amelyeket talán még a gonoszsághoz is kötünk úgy általában, és a legtöbb esetben az így létrehozott dolgok mégis a Fényért fognak dolgozni. Mindent, amit a chiméra képes beazonosítani, hogy az a Fénymunkásoktól származó produktum, a chiméra általában azonnal a legkeményebb árnyéktilalom alá helyezi, hogy senki ne kerüljön kapcsolatba ezekkel a termékekkel és energiákkal, pláne meg ne tudja, hogy azok valójában mennyire jól támogatnák a felszabadítást. Azok az emberek, akik szabotálják a Fénymunkások termékeit, jutalmul több lélekenergiát kapnak maguknak - ezért sok ember tudat alatt szabotálja ezeket a termékeket, és azt hiszi, hogy ezzel valójában nyer.
Mivel néhány chiméra-szörny alapvetően majdnem 6D-s, ritka esetekben rendkívül tisztességtelen támadásokat intéznek az emberek ellen. Alapvetően voltak olyan esetek, amikor egyszerűen csak átváltanak 3D-be, elkapnak egy embert, majd kilépnek a 3D-ből. Az áldozatok rendelkezésére álló egyetlen védelem a lelkük mezeje, amely általában semlegesíti az ilyen lépéseket. A lélek mezeje azonban erősen függ a lélek méretétől, és a legtöbb emberé egér méretű vagy annál is kisebb, így a védelem egyes esetekben gyenge. Ráadásul a lélek mezejét folyamatosan támadják a chiméra csatlósai és a parazita entitások, így olyan sebezhető állapotokat hoznak létre, amelyekben ezek a támadások bizonyos esetekben működhetnek. A belső Földön lévő áldozatoknak, vagy azoknak, akik a személyre szabott „csempész-zacskókban” emésztődtek meg, gyakran esélyük sem volt a túlélésre.
A felemelkedéshez vezető utatokon haladva észre fogjátok venni, hogy a testetek egyfajta edény, amelyben időről időre más lelkeket és szellemi lényeket fogtok szállítani. Bár van egy lelked, amely a sajátod, időnként lehet, hogy van veled még néhány olyan lélek, akiket a rácsokból és más, a chiméra által okozott problémákból kísérsz ki Földről. Különösen a felemelkedésetek kezdetén, gonosz és démoni tartalmakat is észrevesztek majd a porhüvelyetekben. Később megtisztultok és elég erősek lesztek ahhoz, hogy csak pozitív társaságot fogadjatok el.
Ahogy az elsődleges anomália tűnik el az egész világegyetemben, az arkhónok, akik alapvetően szintén az egész világegyetemben szétszóródtak, száma is csökken szinte mindenütt. És bizonyosan nem szolgálnak többé semmilyen célt. Mostanra az arkhónokat, mint általános fogalmat kozmikus tervezési hibának tekintik (érdemes utánanézni Krisztus és Szófia történetének), amely komolyan maga az élet ellen fordult, ahelyett, hogy azt szolgálná. A Földet arra készítik elő, hogy hosszú távon arkhón-mentessé váljon, és mostanra már részben megtagadják a Föld körüli térből érkező állandó (bár alacsony számú) utánpótlás érkezését. A bolygó körüli tartományban megtizedelt arkhónok száma egyfajta jelzés a megmaradt arkhónok számára, akik folyamatosan áramlanak az űrön keresztül, hogy kerüljék el a Földet.
Sébastien
theunveiling33.blogspot.com
Hozzászólások