Telos

Spirituális hírek, fordítások

Fehér Nemesek

Cobra Logo
  1. május 13., szerda

Fehér Nemesek

Utasítást kaptam, hogy hozzak nyilvánosságra néhány okkult információt.

Ez az első az elkövetkező néhány írásom közül, amelyben nyilvánosságra hozok néhány pozitív csoportot, akikről eddig még nem volt szó, és a bolygó felszabadításáért dolgoznak, egyesek közülük évezredek óta.

Az első ilyen csoport a Fehér Nemesség. Az emberi történelem során nem minden arisztokrata család szövetkezett a Caballal. Sokan passzívan álltak ellen, néhányan tettlegesen is. A 'nemesi kötelesség' (noblesse oblige) számukra nem üres frázis, hanem belső parancs, hogy segítsék az emberiség kevésbe szerencsés, szegényebb részét. A leghíresebb Fehér Nemesi család a Medicieké, akik segédkeztek a reneszánsz megszületésében, mely a mai modern világunkat megalapozta.

Közös e nemes családokban az okkult hagyomány, ami néhány ezer évre nyúlik vissza az ősi Róma, Görögország és Egyiptom misztériumiskoláihoz. Az Istennő Misztériumok az ő legnagyobb titkuk és a legfontosabb okkult fegyverük a Caballal szemben. Számos Fehér Nemesi család erősen kötődik Mária Magdolna és a Grál misztériumaihoz, és kapcsolatban állnak a Pozitív Templomos csoportokkal.

White Nobility

Az Istennő él

A Fekete Nemes családok - akik a jezsuitákhoz kötődnek - allergiásak az Istennő energiára. El szeretnék törölni a bolygó felszínéről, ahogyan azt több alkalommal meg is próbálták már az idők folyamán. A legfőbb Fekete Nemes családok, mint a Pallavicini, az Orsini, a Massimo, a Borghese, az Aldobrandini, a Colonna, a Pacelli, az Odescalchi, az Ortolani és a Luzzatti, közvetlenül az Arkhónoktól kapják a parancsaikat, és az Istennő elleni összeesküvés magját képezik. Okkult háborút folytatnak a Fehér Nemesek ellen, akik a Fényt próbálják terjeszteni, és az olyan nőies minőségeket támogatják, mint a könyörületesség, az érzékenység, a kreativitás, szeretet...

A Rothschildok csak szeretnének nemesek lenni (ugyanis az eredetük két és fél évszázadra tekint vissza csupán, és a német Bauer családból származnak, mely magyarra fordítva parasztot jelent), és nem egészen értik az okkult háborút, ami a legfelsőbb körökben zajlik, mivel ezen ismeretek köréből kihagyták őket. Emellett túlságosan elmerültek az anyagi világban. Eközben a Rockefellerek egyszerű átlagemberek, és fogalmuk sincs arról, mi történik valójában.

Jelenleg a legtöbb Fehér Nemesi család Olaszországban tartózkodik, és a Fekete Nemesség ellenpólusaként tevékenykedik. Az elmúlt két évszázadban elvesztették vagyonuk jelentős részét, de pozitív okkult hagyományaik nagyon is élnek. Nevüket még nem lehet nyilvánosságra hozni; fáradhatatlanul dolgoznak az emberiségért a háttérben. A közvélekedéssel ellentétben nem köthetőek közvetlenül a Savoya családhoz. Néhányan közülük részt vesznek az új igazságos pénzügyi rendszer létrehozásában, amely a jelenlegit váltja le a közeljövőben, egy másik csoport a régmúlt korok okkult tudásának felfedésén dolgozik. Utasítást kaptam az Ellenállástól, hogy vonjam be a Fehér Nemességet az Álomvilág Műveletbe (Operation Dreamland), amely része a bolygó felszabadítására vonatkozó Tervnek. Azok, akik szeretnének közülük ebben részt venni, felvehetik velem a kapcsolatot a cobraresistance@gmail.com címen.

A Fény győzelme!

Fordítás:

https://ellenallas1111.blogspot.com/2020/05/feher-nemesseg.html

https://2012portal.blogspot.com/2012/08/white-nobility-i-have-received.html

Hozzászólások