Telos

Spirituális hírek, fordítások

Végső Csata - Frissítés - 2. rész

Cobra Logo
  1. október 28., szerda

Végső Csata - Frissítés - 2. rész


A Galaktikus Konföderáció és az Ellenállás erőinek sikerült megsemmisíteni a drákó flottát és az Illuminátus Szakadár Komplexumot (IBC-t).

Csak azok a fizikai és nem-fizikai drákók maradtak, akiket a chiméra közvetlenül alkalmaz szolgálóiként, valamint a honosított drákók, akiknek a nagy része 25000 évvel ezelőtt érkezett a Földre. Emberi testet öltve beléptek az inkarnációs ciklusba, jelenleg politikusokként, bankárokként, ügyvédekként vagy a földfelszíni illuminátus cabal egyéb tagjaiként találkozhatunk velük.

Még néhány honosított drákó eljutott a Földre az 1996–1999-es időszakban, amikor a földalatti bázisokon humanoid klón testeket kaptak, majd csatlakoztak a felszíni illuminátus cabalhoz, számos politikus hasonmásaként, illetve dublőreként. Ők jelenleg is a felszíni illuminátus cabal tagjai.

Az IBC megsemmisülésével már csak a felszíni cabal hálózat maradt meg. Őket csak azután fogják alaposan kezelésbe venni, ha már sikerült a chiméra veszélyt jelentősen csökkenteni.

A fennmaradó fő probléma a chimérák az egzotikus fejlett katonai technológiáikkal. Különösen a kvantum szuperpozíciós toplet bombáik veszélyesek. A fényerők folytatják a műveleteket, most a chiméra flotta eltávolítására koncentrálnak a közepes és az alacsony föld körüli pályákon, és folytatják a chiméra földalatti bázisok megtisztítását is.

A Fényerők a földalatti bázisokon a Mjölnir technológiát kvantum ágyúként és hangfegyverként használják, hogy a lehető legtöbb fizikai chiméra pókot távolítsák el. Néhány ilyen pók hatalmas, akár 10 méter átmérőt is elérhet. A chimera földalatti bázisain hatalmas pókhálók találhatók, amelyek együttesen egy olyan nagy pókhálót, negatív Ley-vonal szerkezetet alkotnak, amely a földfelszín Élet Virága Ley-vonal rácsának antitézise (ellentetje). Habár a Fényerők már számos ilyen pókot eltávolítottak, a chimérák új pókokkal töltik fel a fészket, amelyeket kvantum szuperpozíciós állapotból materializálnak a fejlett manifesztációs kamráik segítségével. Amikor a chiméra pókok kvantumtartálya megsemmisül, a Fényerők képesek lesznek teljesen megtisztítani a chiméra földalatti bázisait.

Most a kulcsfontosságú chiméra pókok eltávolítására összpontosítanak, akik a gerincét alkotják a karantén Föld Mátrix rendszerének. Már sikerült eltávolítaniuk a pókkirálynőt, aki Atlantiszon az Istennő Templomok és Istennő Misztériumok megsemmisítéséért volt felelős, az első és második arkhón invázió idején. Ő volt az irányító erő az inkvizíció mögött, és az utóbbi időkben ő volt a felelős a bolygószintű gyermekbántalmazási hálózatok kialakításáért, felhasználva a Sötétség Anyáit/Istennőit, hogy elvégezzék a piszkos munkát (vigyázat: felkavaró anyag):

https://steemit.com/monarch/@rea2009/mother-of-darkness-initiation-for-illuminati-females


A pókkirálynő eltávolításával a felszínen lévő gyermekbántalmazó hálózatok lassan szét fognak esni, ahogy nyilvánosságra hozzák ezeket a felszíni lakosság számára. Sok Fénymunkást és Fényharcost, főleg azokat, akik az Istennő energiát hordozzák, a pókkirálynő sok inkarnáción keresztül közvetlenül vagy közvetve traumatizált. Ezek a sérülések most kezdenek begyógyulni. Az éteri pók méreg, amit a pókkirálynő és más chiméra pókok bocsájtottak ki a támadásaik során, elpusztítva vele sok lélektársi kapcsolatot a földfelszínen, most kezd eloszlani és kitisztulni.

A gyermekbántalmazó hálózatok felfedése most kerül be a fősodrású médiába, mivel a Tajvani Sárkányok és más források leleplezik Hunter Biden-t és részvételét ezekben a hálózatokban:

http://www.whatdoesitmean.com/index3372.htm

https://www.rumormillnews.com/cgi-bin/forum.cgi?read=156352

https://www.rumormillnews.com/cgi-bin/forum.cgi?read=156743

https://www.rt.com/usa/504752-biden-china-interview-bobulinski-tucker/


A tajvani Sárkány Társaság elhatározta, hogy nyilvánosságra hozza a Hunter Biden-féle sztorit, valamint az Egyesült Államokkal szembeni kínai elhárítási műveletekről szóló információkat, mint ellenintézkedést, válaszul a kontinentális Kína azon fenyegetésére, hogy megtámadja Tajvant. A Sárkány források folytonosan azt hangoztatják, hogy megszervezik a szárazföldi kínai titkos űrprogramok teljes körű nyilvánosságra hozatalát a tajvani nemzeti szuverenitás felé irányuló esetleges agresszió esetén.

Space Force Collusion

Miközben közeledik az amerikai elnökválasztás időpontja, fontos asztrológiai állások is zajlanak. Az első a Jupiter-Szaturnusz szinódus (napközpontú együttállás), november 2-án este 19:52-kor (közép-európai idő szerint). A Jupiter-Szaturnusz szinódus hathatósan fogja beindítani a Vízöntő Korát a Naprendszer egésze számára a holdkörüli pályán túl. Ekkor kezdődik el az Ashtar Parancsnokság masszív hadművelete, amely a teljes flotta átszervezésével jár a holdpályán túli területeken.

Érdekes megjegyezni, hogy az alábbi tömeges meditáció csupán 38 perccel a Jupiter-Szaturnusz szinódus után kezdődik:

https://stillnessinthestorm.com/2020/10/protect-the-vote-mass-synchronized-meditation-and-prayer-for-a-fair-election-2020/


Másodsorban, a Merkúr közvetlenül november 3-án délután 18:50-kor (közép-európai idő szerint) direktbe fordul, ezzel is enyhítve valamelyest a feszültséget és a bizonytalanságot.

Harmadrészt, november 3-án egy bizonyos ciklus lezárul. Ennél többet nem mondhatok erről.

Violet Flame

A lezárások második hullámát jelenleg sok országban hajtják végre, ezért még mindig nagyon fontos, hogy a lehető legtöbb ember csatlakozzon a lezárások feloldásáról szóló napi meditációhoz:

https://www.welovemassmeditation.com/2020/09/meditation-to-counteract-engineer-second-wave-lockdowns-daily-at-930-pm-utc.html


Magyarul itt:

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2020/09/meditacio-tervezett-lezarasok-masodik_23.html


A lezárás a kínai cabal tagok ötlete volt és Tedros Adhanommal együtt tervezték meg:

https://www.aier.org/article/whats-behind-the-whos-lockdown-mixed-messaging/

...azért, hogy Covid applikációkkal ellenőrizzék a felszíni lakosságot:

https://humansarefree.com/2020/10/your-post-covid-life-will-be-controlled-by-track-trace-apps-funded-by-the-rockefeller-clinton-foundations.html


Ez már túl messzire megy, és vissza kell igazítanunk a planetáris idővonalat az optimális Felemelkedési pályára. Ennek okán el fogunk végezni egy 'Idővonal Korrekció' tömegmeditációt a Jupiter-Plútó-Pallas Athéné hármas együttállásának pillanatában, november 11-én 11:11-kor (közép-európai idő szerint). Ha vezettetést érzel, kérlek csatlakozz hozzá:

Timeline Correction

A meditáció pillanatában, Párizs aszcendense együttállásban lesz a Galaktikus központtal, és a Párizsi Istennői örvény a következő szintjére aktiválódik.

Ha Franciaországban vagy, itt csatlakozhatsz a párizsi Rózsa Rendje csoporthoz:

https://www.facebook.com/groups/302376580972341

Vagy a versailles-i Rózsa Rendje csoporthoz:

https://www.facebook.com/groups/1613860968663520/


Paris Vortex

A meditáció pontos idejének az időzónák szerinti bontását itt találod:

https://www.timeanddate.com/worldclock/fixedtime.html?msg=Timeline+Correction&iso=20201111T101111&p1=%3A


Instrukciók:


  1. Használd a saját technikádat, mely ellazult tudatállapotba visz.


  1. Jelentsd ki azt a szándékodat, hogy eszközként használod ezt a meditációt arra, hogy segítségével beindítsd azt, hogy az idővonal visszaváltson a Vízöntő kora optimális idővonalára.


  1. Hívd be az Ibolyalángot annak elsődleges Forrásából, hogy egy védelmi kört alkosson körülötted a meditáció közben és a meditáció után. Kérd, hogy alakítson át mindent, ami nem szolgálja a Fényt.


  1. Képzelj el egy ragyogó fehér Fényoszlopot, amint a Kozmikus Központi Napból kiáradva szétszóródik az Univerzum összes galaxisának Központi Napjához. Majd képzeld el, hogy ez a Fény belép a mi Galaktikus Központi Napunkon keresztül, áthalad a Galaxisunkon, majd a Naprendszerünkbe érkezik, és áthalad a Naprendszerünk összes Fénylényén, majd a Föld bolygó minden lényén, valamint a testeden keresztül a Föld középpontjába.


  1. Vizualizáld, hogy a Fény visszaváltja a planetáris evolúciót az optimális idővonalra. Képzeld el, hogy eltávolít minden, még megmaradt sötétséget a Földről, meggyógyít minden egyenlőtlenséget, eltöröl minden szegénységet, és bőséget hoz az emberiség minden tagja számára. Képzeld el, hogy egy puha rózsaszín Istennői Fény ölel át minden létezőt a Föld bolygón, és meggyógyítja az érzelmi testüket. Vizualizáld, hogy a Vízöntő korának egy új, nagy kozmikus ciklusa elkezdődik, ami tiszta Fényt, Szeretetet és Boldogságot hoz el mindenki számára a Földön. Képzeld el a saját tökéletes életedet az új Vizöntő Korban.


A meditáció javasolt ideje 20 perc.


Ez most a végső csata,...:

https://www.youtube.com/watch?v=SKug38ZDzG0&feature=youtu.be


...hogy megnyerjük fényes jövőnket:

https://www.youtube.com/watch?v=BP4R0rI1wk8


A Fény Győzelme!


https://2012portal.blogspot.com

Hozzászólások